„Mert tőled van minden és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked” (1Krón 29,14)
Dávid király elhatározza, hogy templomot épít az Úrnak. Isten elküldi Dávidhoz Nátán prófétát azzal az üzenettel, hogy bár kedves előtte Dávid gondolata, a templomot mégsem Dávid fogja felépíteni, mert sokat háborúzott. Isten megígéri Dávidnak, hogy majd az utódja, az ő fia fogja véghezvinni a szent gondolatot. Dávid hálával hallgatja Isten ígéretét, de nem ül tétlenül, hanem megteszi az előkészületeket. Elkezdi a gyűjtést, aranyat, ezüstöt, fát, különböző köveket, hogy Salamonnak csupán magára az építkezésre legyen gondja. Dávid jó szívét és felelősségét példázza ez az előkészület, szeretné, hogy minél hamarabb elkészüljön a templom. Ugyanakkor segít a fiának is előrelátásával. A 29. részben olvashatjuk, hogy Dávid minderről beszámol a nép előtt, majd adakozásra hívja fel őket az épülő templom javára. A fenti ige részlet abból a hálaadó imából, mellyel Dávid magasztalja az Istent az adakozás megtörténte után. Megköszöni az Úrnak azt, hogy adakozhattak, elismeri, hogy minden az Istentől van, amikor adunk mindig a tőle kapott javainkból adhatunk. Pál apostol írja 1Kor 4,7-ben: mid van amit ne kaptál volna?
A fő kérdés, amire építem ezt az igehirdetést a következő: mit adunk át a fiatalabb nemzedéknek, utódainknak? Dávid mindent elkészít előre, gyűjt, beszerez, adakozik, hogy mindebből Salamon majd templomot építhessen Istennek. Milyen kincseket, értékeket gyűjt a mai szülő? Abból kinek lehet majd templomot emelni: Istennek vagy mammonnak? Gyűjt e békességet a családba, szeretetet, felelősségtudatot, vissza tud majd emlékezni a felnőtt gyermek, hogy az otthon tényleg otthon volt, nem a veszekedések, idegeskedések színhelye, hanem a békességé és szereteté? Mit kap a következő nemzedék, mit lát ma tőlünk a minket kritikus szemmel figyelő ifjúság? Látja a feszültséget, a rohanást, a megkeseredett életet? Pál azt írja: nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Ezt a nyereséget keressük vagy más gazdagság után sóvárgunk, gazdagság, dicsőség, luxuspaloták után, melyek délibábok maradnak? Dávid nem magának gyűjt, mégcsak nem is a fiának, hanem arra, hogy gyermeke templomot építhessen. A Szentírás sokszor beszél arról, hogy mi is templomok vagyunk, a Szentlélek temploma, vagy fel kell épülnünk mint élő kövek lelki házzá (1Kor 6,19. ill 1Pét 2,5). Fontos e számunkra ez a templom, ill., hogy gyermekeink Isten házává
épüljenek? Át tudjuk e adni a keresztyén élet szépségét és gazdagságát, vagy hiábavaló kincseket gyűjtünk?
Dávid adakozást is hirdet, ebben ő jár jó példával elől. Azt mondja ennek a résznek a 3. versében: „mivel nagy kedvem van az én Istenem házához....” Hányszor megyünk savanyú képpel a templomba ahelyett, hogy örvendenénk, hogy egybegyűlhetünk és igét hallhatunk. A megszokás, a tradíció, vagy a muszáj küld templomba és nem a nagy kedv, az öröm, hogy szeretek ott lenni. Van-e kedvünk Isten házához, van-e kedvünk Isten egyházához, a gyülekezethez. Vagy csupán addig kell az egyház, amíg szolgáltat: esket, keresztel, temet, konfirmál, de fenntartani nincs kedvem sem részvételemmel, sem anyagi támogatásommal, adakozásommal? Tudatosul e bennünk, amit Dávid kifejez a hálaimában, hogy mindent az Úrtól kaptunk és amikor adakozunk azt azért tehetjük, mert Ő már megajándékozott minket? Akkor is ha mi dolgoztunk meg érte, a mi keservünk, a mi fáradságunk, tudjuk-e, hogy azért van, mert emberé a munka és Istené az áldás? Át tudjuk e ezt adni utódainknak, hogy mi Istené vagyunk és mindenünk az Úré? Esetleg arra neveljük őket, hogy: „enyém, enyém, enyém?” Tudunk-e felmutatni adakozó lelkületet, kedvet Isten házához, nem sajnálom a templomtól, mert Isten sokkal többet ad? Láthatjuk, milyen anyagias a mai világ, ez tartja rabságban az embert. Ha nincs bennünk adakozó lelkület annak a jele, hogy keveset is vettünk Isten kezéből. Akinek nem kell Isten, nem kell bűnbocsánat, aki nem tud venni Isten kezéből az nem is tud adni. Viszont aki minden nap Isten elé járul alázattal, bűnbánattal és hálával Isten kegyelméért az nagyon sokat nyer Istentől, az tudja milyen lelki gazdagsága van Urától és tud ezért hálás szívvel adni is. Hitünk gyümölcse az adakozó lelkület, itt látszik meg mennyire vagyunk a vagyon rabjai vagy Isten gyermekei.
Milyen példát mutatunk? Hálás vagy önző szívet, adakozó szeretetet vagy pénzközpontúságot, igazi kincset, melyből Istennek lehet templomot építeni vagy földi kincseket, melyek elégnek a mammon oltárán? Óriási felelősség nyugszik a vállunkon, mit hagyunk magunk után. Épüljünk fel még ma lelki házzá, a Lélek templomává Krisztus által. Ámen.
Lovász István
völcsöki ref. lp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése